Mi a tökéletes karácsonyi ajándék egy fotósnak?

Miután az előző posztban felsoroltam minden kiegészítőt, talán már egyértelmű, hogy nem kütyüfronton kell keresni az ajándékot. Nem húzom az időt a megfejtéssel, már csak három hét van karácsonyig:

Nyomtassatok fotókat.

A papírképeknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy emlékeket csalnak elő. Olyan elfelejtett dolgokat, amik egy Facebook albumban vagy c:\képek mappában eltűnnek a next gombra kattintással.

Egy papírkép felett hosszú perceket lehet eltölteni. Kézbe lehet venni, forgatni, megcsillan rajta a fény, hajlik, változik. Megtelik élettel bármi amit kinyomtattok. Én először most nyáron tapasztaltam meg igazán, mekkora a különbség nyomtatott kép és online galéria között, mikor a BKF fotó felvételire készültem (hiába én már ilyen digitális fotó korba született gyerek vagyok, az analóg kimaradt teljesen).

Kellemes, nosztalgiázós délutánokhoz vezetnek a képnézegetések, és valahol ez lenne az ünnepek lényege is. Egy fotós sem lesz csalódott, ha odaraksz a fa alá néhányat a közös képeitekből, vagy olyan helyekről ahonnan közös emlékeitek vannak. Ja, az remélem egyértelmű, hogy elsősorban személyes képeket nyomtassatok, ne a 'munka' mappából valami látványosat.

Turkáljatok nyugodtan a barát/rokon gépén egy kicsit (vagy a sajátotokban), találjatok pár képet ami kedves nektek, aztán nyomdába velük. (a turkálás során talált  kínos titkok felszínre kerülésért a bejegyzés szerzője nem vállal felelősséget, a következmények az érintett feleket terhelik)

Keresgélésre fel! A nyomtatáshoz még a héten adok pár tanácsot, meg ajánlok pár jó helyet Budapesten.

Juli, Stefi - a tavalyi karácsonyi ajándékotok tudtotokon kívül is telitalálat volt. Szeretem a jövőbelátó képességeteket.

Mit ne vegyünk fotós barátainknak karácsonyra?

Menthetetlenül közeledik a karácsony. A fotós felszerelésekkel foglalkozó boltok már hetek óta bombázzák a laikusokat, látszólag hasznos fotós kiegészítőket soroló hirdetésekkel - arra biztatva, hogy ilyen kis mütyürökkel lepjék meg fotós barátaikat. -Mert hát fotósok, biztos örülnek az ilyeneknek.

Itt egy tízes lista azokról a dolgokról, amiket messze kerüljetek a vásárlás során, ha nem akartok kínos mosolygást a fa alatt:

1. White Balance állító kártya - objektívfedő - szűrő
Ma már senki nem állít fehéregyensúlyt néhány renegád jpg-sen kívül. Ha a barátod kicsit is komolyan gondolja a fotózást, akkor RAW-ban csinálja a képeket. Nincs szüksége ilyen kiegészítőkre. Ha mégis tudod róla hogy jpg-ben fotózik, ajándékként magyarázd el neki hogy szokjon le róla.

2. Vaku fényterelő
Két éve vettem egyet háromezer forintért. Nagy otromba műanyag. Vagy nem műanyag, csak nagy és otromba. Nehéz. 95%-ban ugyanazt a hatást hozza, mint az újabb vakuk beépített kihajtható fehér kártyái, vagy egy kemény kartonpapír a vaku tetejére szigszalagozva (én is ezt használom azóta is. Szigszalagot meg papírt azért ne vegyetek  karácsonyra)

3. Mini tripodok, zsebállványok
Nem bírják el a tisztességes méretű fényképezőgépeket. Ha a barátod gépe nagyobb mint egy szappantartó, ne vegyél neki ilyeneket. Ja, műanyag állványt se, amit a MediaMartkban akcióznak ilyenkor. Még ha elég nagynak tűnik, akkor se. Én kaptam egyet ingyen a KATÁhoz - kulcstartónak használom azóta is.

4. Fotóstáska
A fotós és fotóstáska közti kapcsolat szent dolog. Semmiképp se vegyünk ajándékba fotóstáskát. A miértjéről eddig hatvanezer karakteres esszét írtam, dolgozok a lerövidítésén. A lényeg hogy a táskát a fotósnak kell kiválasztania. Bonyolult igényrendszernek kell megfelelnie. Ne vegyünk.

5. UV szűrő, Polárszűrő, ND szűrő
Bár hasznos kiegészítő mindhárom, de ha a fotósnak nem volt rá igénye eddig, akkor valószínűleg ezután sem lesz. A gyakorlatban arra jók, hogy ne a drága lencse karcolódjon. Az ND szűrő ennél azért többre is, de csak szökőévente használjuk.

6.A Memóriakártya, kártyaolvasó, pótakksi
Ilyeneket azért ne vegyél, amiért nem veszel tollat a titkárnőnek, teniszlabdát az teniszedződnek, vagy wécépapírt a családnak. Nem ajándéknak való dolgok.

6.B Lencsetisztító szenzortisztító, körtepumpa
Lásd 6.A pont.

7. Esőálló huzat a gépre
Ez lesz a kakukktojás a listában. Tipikusan az a dolog amit kevés fotós vesz meg magának, de baromi hasznos tud lenni, amikor menni kell, akkor is, ha esik az eső. Viszont van egy olyan üzenete, hogy 'tudom hogy kinn szívsz az esőben egy rohadt képért, sajnállak is, de nézd, legalább vettem neked ilyet! puszi'

8. Fénymérő, vízszintmérő
Nagyjából tizenöt éve volt hasznos mindkettő, amikor filmre fotóztunk.

9. Fotós könyvek
Itt valahol határt kell húzni. Rengeteg semmitmondó könyv van a piacon, ami az ezerszer agyonismételt dolgokra tanít. Nincs értelme megvenni őket, mert nem mondanak újat annak, aki kicsit is beleásta már magát a fotográfiába. Ha hasznos könyvet akartok, ne az általános 'fotóiskola' címűt vegyétek le a polcról, hanem olyat, ami egy-egy szűkebb körre specializált: portréfotózás, világítástechnika, természetfotó, esemény- és riport, stb.

Lehet viszont egy könyv igazi telitalálat is. Tudjátok meg ki a barátotok kedvenc fotósa, és tőle nézzetek valami albumot. Imádjuk az ilyen képeskönyveket nézegetni.. *A Mai Manóban egyébként adventi fotóskönyv-vásár van*

10. Fotó Tanfolyamok
A tanfolyambérlet sem igazán ajándéknak való. Inkább vigyétek el valahova kirándulni, ahol fotózhat kedvére. Hasznosabb, mint beíratni egy kéthetes oktatásra, ahol nagy eséllyel annyit fog tanulni, mint ha a 9. pontban írt  fotóiskola könyvet vettétek volna neki.

+1 Fotós karkötők, fotós bögre, egéralátét, bármi
Bár mindegyik nagyon mókásnak tűnik, az a burkolt üzenetük, hogy 'Te barátom fotóbuzi vagy. Másra sem tudsz gondolni, fogalmam sincs mi mást szerethetnél ezeken kívül. Vettem neked egy objektív alakú bögrét hát, nézd.'

Miután szinte minden kiegészítőt felsoroltam, felmerülhet a jogos kérdés, hogy mit érdemes venni a fotós barátainknak, ha hasznos ajándékkal akarjuk őket meglepni. Ez egy holnapi bejegyzés témája lesz.

A NASA arzén alapú életet talált, én szilikon alapút

A kattintás után raktam őket, mert maradt sok kép amit nem használtam fel semmire. A világért sem szeretném hogy sokat scrollozon feleslegesen, akit nem érdekel az ilyesmi. Aki kíváncsi milyen volt maga a verseny, a másik blogon már elolvashatta rég.

Mihez kezdhet a tolvaj egy lopott Leicával Magyarországon?

Ellopták ma Brad Pitt Leica S2-jét (a képen nem S2 van) a József Attila lakótelepi forgatási helyszínről, amíg Pitt lerakta egy szünetben. Frusztráló érzés lehet a tolvaj számára, hogy alig fog tudni mit kezdeni az értékes zsákmánnyal.

Eladja használtan? Itthon biztosan nem. Ha fórumokon vagy apróban hirdetné használt gépként, azonnal le is bukik. Leica S2-t nem árulnak csak úgy, használtan. Ha mégis, papírok nélkül ki ad érte milliókat?

Lehet, hogy fogalma sincs róla mit lopott el és beviszi az első használtkereskedésbe, ahol jól átveri az árus. Ad neki érte pár százezret és boldogan él vele. Vagy a becsületes boltos esetleg értesíti a hatóságokat a nyilvánvalóan lopott gépről.

Használja? Fotómegosztókon vagy bármilyen hazai netes publikálással elég könnyen lebukhat az egyedi képminőséggel, meg az exif adatokkal. Kockázatos. Talán az egyetlen felhasználási mód ha saját műteremben, négy fal közt használja.

Ha utcán-fotós társaságban a nyakába veszi, szintén garantálható a lebukás. Legalábbis a méregető szempárokat és a kellemetlen kérdéseket nem tudná kikerülni.

Mit kezdhet a memóriakártyával? Exkluzív és megismételhetetlen fotók a világ legkeresettebb celeb párjáról. A képek darabja érhet annyit, mint maga az ellopott fényképezőgép. Mégis, ha megpróbálja eladni őket, szintén azonnal lebukik.

Frusztráló érzés lehet Leciát lopni.

Budapesti tesztképek az új Nikon 24mm F1.4 objektívvel

A photographyblog.com hazai szerkesztője (Árva-Tóth Zoltán) tesztelte Budapesten a minden-Nikonos-édes-álma kódnevű objektívet, az új 24mm F1.4-et.

Biztos hálátlan feladat lehet úgy tesztelni, hogy a lencsének igazán nincs se gyenge pontja, se versenytársa. Mindenki tudja, hogy ha a Nikon kétezer fontért ad egy fix 1.4 lencsét, annak az árán kívül semmilyen baja nem lesz.

klikk a teljes teszthez

A teszt konklúziója, hogy a lencse tökéletes, de drága - igazán csak annak éri meg, aki két fixxel szeretné leélni az életét, egy 24mm-el és egy 85mm-el. De ezt ki ne szeretné?

Háztűznéző a Nemzetközi Űrállomáson

Ma felkerült egy videó youtubera az ISS-ről, amin Scott Kelly űrhajós (nem összekeverendő Scott Kelby fotókönyv-gyártó kisiparossal) bemutatja a kupolát, ahonnan a földet szokták fotózni. A videó végén menőzik egy kicsit a fényképezőgépével is. Igen. Me Jelly. (Arról már írtam, hogy a NASA űrhajósainak meg kell tanulnia fotózni.)



És ha már NASA: Múlt hét péntek délután bejelentették, hogy rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak hétfőn (ma) egy páratlan felfedezés kapcsán, amit a Chandra űrtávcső követett el a napokban.

Egész hétvégén vártam hogy végre bejelentsék melyik bolygón találtak értelmes földönkívüli életet, de csak a legfiatalabb (harminc éves!) fekete lyukat fedezték fel. Uncsi!

Küldjük a képeinket valós időben iphone-ra vagy ipad-re

A héten fogtam először ipadet a kezembe, és az első dolog ami eszembe jutott róla az volt, hogy ha össze lehetne kötni a fényképezőgéppel, nem kéne többet laptopot hordani. Könnyű háttértár lehetne belőle terepen, azonnal és jó minőségben lehetne róla visszanézni a képeket, szerkeszteni photoshop expressel és továbbítani is őket a szerkesztőségbe.

Nem csak az én első gondolatom lehetett ez, mert a feladatra már alkalmazás is készült. Sőt, ugyanezt iphone-al is megtehetjük. Az összekapcsoláshoz egy Eye-Fi memóriakártya, a ShutterSnitch nevű iphone/ipad app jailbreakelt verziója és az almánk jailbreakje szükséges.

A dolog pofonegyszerű. A jailbreakelt készülékünk képes saját wi-fi hálóztatot fenntartani, az Eye-Fi memóriakártya pedig ezen a ad-hoc hálón keresztül exponálás után azonnal továbbítja a fotókat. A programból ezután visszanézhetjük, szerkeszthetjük és elküldhetjük a képeket e-mailben.

Egy demó videó a rendszer működéséről, és további infók a kellékek beszerzéséhez:


How To Directly Tether Your Camera To An iPad By Lee Morris from FStoppers on Vimeo.

Persze a laptop kiváltása dolog enyhe túlzás, de annak aki csak képek küldésére/tárolására használja a notebookot, ez a leggyorsabb és legegyszerűbb módszer.

Ennél érdekesebb dolgot ma már biztos nem láttok

Ez egy ferrofluid nevű anyag, ami mágneses mező hatására néz ki így mikroszkóp alatt. Flickr-en van még pár érdekes kép róluk, a készítőjük pedig nagyon szeret mindenféle folyadékkal kísérletezni. Érdemes nézegetni.

Ha mégis látnátok, írjátok meg nekem kommentben. Köszi!

Szerk: Itt van az anyag mozgás közben is. Ez valami egészen elképesztő.

Hogyan fessünk fénnyel - egy egész várost

Mi a tíz különbség a két kép között?

A felső egy egyszerű hosszú expós panorámakép Toledó városáról, az alsó pedig egy 1200 képből összeállított HDR panoráma, amin a város különböző pontjait egyszerre ötven fotós világította meg vakukkal.

Beteg.

A toledói fotóklub agymenése nem mindennapi vállalkozása. Szerettek volna egy egyenletesen megvilágított panorámát a városukról, de az utcák eltérő kivilágítása ezt nem tette lehetővé, ezért összetrombitálták a város fotósait egy kis esti vaku-partyra.

A látképet először nappal és éjszaka is tesztelték, feltérképezték rajta az árnyékos és a sötét területeket. A problémás részeket zónákra osztották, amikhez fotósokat rendeltek. Egy-egy zónához egy fotós tartozott, aki az adott terület világításáért felelt. A fél órás expó alatt mindegyikük (50-en) hét percig villogott egy-egy helyen, aztán három perce volt átérni a következőbe, így 3x7 percig vakuztak, ami fejenként kb. 3000 villanást jelentett.

Aztán rájöttek hogy ez a módszer nem működik (vagy túl egyszerű?) és tovább bonyolították:

Fél órás expó helyett több rövid sorozatot készítettek (gondolom mert a jól megvilágított részek nagyon kiégtek). Egy-egy zóna ~30 képből állt, amiket Photoshopban egy asztrofotózáshoz használt pluginnel illesztettek össze, aztán a zónákat mégegyszer egymáshoz igazították, így készült el a teljes kép. Arról hogy hány munkaóra van a fotóban nem nyilatkoztak, de annyit elárultak, hogy a régiókhoz átlagban 9 óra kellett a programnak.

A készítők nagyon büszkék rá, hogy ez az első ilyen látványos kép a városukról, és hogy nem tudnak más olyan csoportról, aki hasonlóra vállalkozott volna eddig bárhol a világon. Vajon miért?

Ha kíváncsiak vagytok több így készült fotóra és a teljes munkamenetre, itt a fotóklub fóruma. Itt meg a panoráma teljes méretben.

Film is készül a tegnap Afganisztánban megsérült fotóriporterről

Tegnap súlyosan megsérült Joao Silva, a nytimes fotóriportere Afganisztánban. Egy házi készítésű aknára lépett, miközben járőröző katonákat kísért Arghandab közelében. Silva-t komoly lábsérüléssel vitték kórházba, az alakulatból három katona szenvedett könnyebb sérüléseket.

A 44 éves fotóriporter közel egy évtizede a New York Times külsős munkatársa, több mint 20 éve fotózik háborús konfliktusokat (gyors fejszámolás: elég korán kezdte). 1990-ben Dél-Afrikában az apartheid idején már fotósként dolgozott, végigjárta a Balkánt, Közel-Keletet, Afganisztánt és Iraqot is kétszer.

Silva és az Afrikában '90-94 között vele dolgozó fotósok: Kevin Carter, Greg Marinovich és Ken Oosterbroek alapították a The Bang, Bang Club nevű társaságot, ami a térségben dolgozó fotóriportereket fogta össze. A négy alapító tagon kívül James Nachtwey is a csoporthoz tartozott, talán őt sem kell senkinek bemutatni.

A nevet egyébként nem valami gagyi német pornóból vették. A bang-bang a fegyverek hangjára utal, a helyiek használták - így magyarázták merre van épp tűzharc a környéken. A club a paparazzit váltott fel a névben.

A Bang Bang Club tagjai a kiváló fotóik mellett arról váltak híressé, hogy mindenkinél közelebb mentek a konfliktusokhoz. Egymást segítve, közösen tudósítottak olyan helyekről, ahova senki külsős előttük nem tehette be a lábát (utánuk sem nagyon vállalkoztak rá).

A vakmerőségért komoly árat fizettek. Oosterbroek-ot '94-ben lelőtték egy tűzharcban (hogy melyik fél, az máig tisztázatlan. - feltételezések szerint egy békefenntartó). Kevin Carter, a másik alapító tag öngyilkos lett ugyanebben az évben. Pletykák szerint anyagi és magánéleti nehézséggekkel küzdött, más pletykák szerint nem tudta feldolgozni a világot, ami Szudánban napról napra körülvette.

Kevin Carter készítette ezt a fotót, ami akkoriban felhívta a figyelmet az Afrikai állapotokra és tananyag azóta is sajtó szakokon. Az újságírói magatartás kérdését illusztrálják vele: beavatkozhat-e a fotós az őt körülvevő eseményekbe, vagy külső megfigyelőnek kell maradnia a legnehezebb helyzetekben is?
-Kevin Carter az utóbbit választotta, fél évvel a kép elkészülte után lett öngyilkos.

Négyük története az az igazi klasszikus fotóriporteri ideál, ami megannyi fiatal fotóst irányított a pályára. Tudjátok, az az igazi vadregényes, egzotikus foglalkozás, ami mindenkinek bevillan, ha meghallja a fotóriporter szót.

A Bang Bang Club nemrég felkeltette a filmipar érdeklődését is (Kevin Carter életéről készült már ugyan egy dokumentumfilm - The death of Kevin Carter, Cauality of the Bang Bang Club címmel). 

2010-ben jön a kanadai mozi Bang Bang Club címmel, ami a négy fotós afrikai éveit dolgozza fel. Itt a trailer:

Joao Silva egyike az elmúlt évtizedek legkiválóbb fotóriportereinek. Őszintén remélem hogy felépül a balesetből és folytatni tudja (és akarja is) fotózást.

Followup: Mint kiderült Silva már jól van, legalábbis stabil az állapota és minden kétséget kizáróan helyre fog jönni. A robbanás után a szemtanúk szerint még végigfotózta a mentését és ami körülötte történt, de egyelőre nem publikálhatók a képek (gondolom elég véresek).

A New York-i metró százhat éve

Több mint ezer kilométernyi sín, 468 állomás és hazai mértékekkel szinte elképzelehetetlen mennyiségű utas naponta. A New York-i metró idén ünnepli 106. születésnapját, a nem-túl-kerek évfordulóra a NYTimes most összerakott egy mini-siteot a metró történetét dokumentáló fotóikból.

Az 1917-től induló arhívum nem csak a vonalak építését és a metrózás mindennapjait mutatja be. Megemlékezik a nagyobb balesetkről és természeti csapásokról is. A szokásos életképek mellett sok kép van balesetekről, beázott állomásokról, különleges intézkedésekről (2001-es terrortámadások után) - minden fontos eseményről, mely a század során hatással volt a metróra.

A folyamatosan változó hálózatban egyetlen dolog tűnik állandónak: az utasok. 1920-ban ugyanúgy ugranak át a korlát alatt a potyázók, a bohóc ugyanúgy támasztja a metró oszlopait, az öltönyös figura az összegraffitizett kocsin utazva éppen olyan idegennek hat, mint 2006-ban.

Ha nem is megdöbbentő, de mindenképp érdekes ezt a hasonlóságot követni miközben átnézzük a több tucat fotót. BTW: Megvan mindenkinek Bődey János 'BKV, ahogy az utasok sohasem láthatják' sorozata a HVG Nagyításban?

Az archívum mellett a Metropolitan magazin (ez a New York Times vasárnapi kiadása) leküldte a NYT fotósait egy napra a föld alá. A 3-4 fotós eltérő témákat kapott, így bepillanthatunk a New York-i metró egy napjának minden részletébe, a reggeli csúcstól az utasok és nem mindennapi utazókon át a hajnali karbantartásig.

Az ő galériájukat a NYTimes Lensblogon találjátok:

ja, és a New York-i metró még mindig jobb, mint a tokiói:

Október 22 van - Ma 97 éve született Robert Capa

Az inphoto.blog.hu az évforduló alkalmából előrevette az összes Capa bejegyzést. Azt hiszem bármi amit le tudnék írni vele kapcsolatban, megtalálható ott is. Tessék kattintani és (újra)olvasni.

British Journal of Photography fotópályázat

Az első feladatról picit lekéstem (október elsején indult a dolog), de még 51 alkalom van hogy pótoljam a lemaradásom a BJP.com egész éven át tartó streetphotographynow pályázatán.

Hetente egy-egy feladatot fog közzétenni valaki az utcai fotózás nagyjai közül, amire flickr-en keresztül lehet beküldeni a képeket. Hetente egyet. Amellett, hogy a projekt végén komoly pénz- és tárgynyereményeket osztanak ki, jó alkalom a gyakorlásra és témakeresésre. Lehet vele látásmódot fejleszteni, célt ad a mindennapi mászkáláshoz, stb. Tehát hasznos.

Az eheti téma az utca négylábú lakói - jövőhét csütörtökig lehet feltölteni a képeket, az előző heti meg az utca illata volt.

Clonestamp kongresszus Észak-Koreában?

Azt hiszem elég komoly hamisított képre akadtam ma. Érik a következő Igaz-hamis történelem bejegyzés.

Délután a hét képei Nagyításba válogattam volna be ezt a fotót az MTI kínálatából. A képaláírás szerint:

A KCNA észak-koreai hírügynökség által kiadott felvétel, amelyen KIM Dzsong Il első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára (az első sorban, középen) a párt vezető testületének tagjaival fényképezkedik Phenjanban. A falon Kim apjának az államot megalapító Kim Ir Szennek a portréja látható.

Az alábbi kép pedig ugyanezzel a képaláírással a Reuters fotóblogjáról. Most találtam rá:

Kim Jong-un (8th L, seated), the youngest son of North Korea’s leader Kim Jong-il (C), poses with the newly elected members of the central leadership body of the Workers’ Party of Korea (WPK) and the participants in the WPK Conference, at the plaza of the Kumsusan Memorial Palace in Pyongyang in this picture released by the North’s KCNA news agency September 30, 2010. North Korean state media released a photograph on Thursday of the reclusive state’s leader-in-waiting Kim Jong-un. North Korean leader Kim Jong-il anointed his youngest son as successor this week, promoting him to senior political and military positions. REUTERS/KCNA

A két kép perspektívája megegyezik. Szerintem egyértelműen kijelenthető, hogy a fotók ugyanabból a kameraállásból készültek. Az MTI/AP képen viszont négyszer annyi ember áll ugyanazon a helyen, negyed akkora méretben, mint a Reuterstől származón.

Egyértelmű a clonestamp. Az embereket kivágták a képről, lekicsinyítették őket, aztán ugyanarra a helyre visszahúzták a társaságot és kitöltötték az üres helyeket a kisebb méretű klónokkal.

De ki hamisított? Mindkét képalá szerint a KCNA adta ki a képet, mégis az AP kínálatában ment tovább a hamis fotó. - A logika szerint az AP képszerkesztői a ludasok, pedig az első tippem az lett volna, hogy a KCNA akarta ilyen módon tekintélyesebbnek beállítani a párttagokat.

A két képet egymásra rakva talán egyértelműbb:

Jól beszoptam én is. Holnap azért még ránézek a teljes méretűre mégegyszer.

Facebook fotó fejlesztések

Komoly fejlesztések érkeznek mától a Facebook fotós alkalmazásához. A Mashable cikke számol be elsőként az újdonságokról.

Az internet naponta változik

Nagyon szerettem volna Kövér László csodálatos gondolatát elsütni valami kapcsán itt a blogon. Eljött a tökéletes alkalom.

Néhány bejegyzéssel ezelőtt még arról írtam, hogy a Facebook fotó felülete csupán a családi emlékfotók megosztására jó, a mai nappal viszont komoly (flickr-konkurencia szinten komoly) fotómegosztó funkciókat kap az oldal. 

Az újdonságok:

- Átdolgozottt kezelőfelület;

- Nagy felbontású képek: 720-2048px-ig;

- Egyszerűbb tagelés, fel- és letöltés;

- Lightbox;

Ezekkel a változásokkal elgondolkodtató egy komolyabb Facebook alapú portofoliót fenntartani. Hátránya marad így is, igaz a pofonegyszerűen elérhető 500millió felhasználóban rejlő előnyök messze túlmutatnak rajtuk. És akkor a kereskedelmi felhasználásról még nem is esett szó. Facebookos -képenként likeolható-sharelhető Nagyítás galéria? Hm?

A legnagyobb gond, hogy még mindig ott lesznek a reklámok. Ez nem túl elegáns megoldás a fotóink mellé. Ott marad a képek alatt a komment doboz, amivel sok zavaró elem kerül a fotok alá, mellé. Ezek apróságoknak tűnnek, de velük mégsem egy letisztult online galériát kapunk, csak ingyenes reklámfelületet.

Amint elért hozzánk is a fejlesztés, én bizony belevágok az internetbe. Nem komoly portfolio oldalnak (az most készül), de talán a levlifestream-es tumblr helyett-mellett fogom használni. Megmarad a Flickr, mert az ottani közösséget is kedvelem, és persze készül az önálló site is. Talán ez az ideális felállás.

Szélmalomharc a lopott fotók ellen

Don Quijote a mai napig számtalan formában talál magára és sárkányaira. Legújabban a lopott, kredit nélkül felhasznált képek ellen veszi fel a küzdelmet Facebookon.

http://www.facebook.com/fotosokszegyenfala -Fotósok szégyenfala csoport
"Küzdelem a kép- és szöveglopások, szövegmásolások ellen."

szorsz

Talán leírni is felesleges, mennyire veszett ügyet vállal magára a csoport. A kép- és szöveglopásokat - ha lehet is ellenük utlólag bármit tenni, perelni, levetetni - megelőzni vagy megszűntetni lehetetlen (a szöveglopás pedig külön lolkategória).

Annál viccesebbek az első reklamálók által sérelmezett képlopások.(Na meg azok, akik a csoportnevet féleértve más fotósokat kezdtek kritizálni a silány munkájukért.) Sok esetben olyan fotós reklamál, aki maga se nem számlaképes, de még a szakmája sem köthető fotográfiához (gyk: nem fotóz rendszeresen, állandó minőségben stb). Nem adott semmilyen feltétele ahhoz, hogy a képét az azt felhasználó oldal akár pénzzel, akár külsős megrendelésekkel honorálni tudja.

A kredit persze mindenkinek jár. Súlyos hibát követ el bárki, aki forrás nélkül használ fel képeket. Tüzes vassakkal szurkálják élete végéig (és tovább) nagyfarkú négerek a börtönben azt, aki ilyet tesz. Valós kárt viszont a legtöbb esetben nem okoznak az oldalak egy flickrről vagy iwiwről ellopott fotóval.

A kredit legjobb esetben is csak morális támogatást jelent. Ritkán vezet valós megrendelésekhez, pénzhez. Az ilyen módszerekkel operáló oldalak (nézzük végig a csoportban linkelt címeket) silány minőségű, legalja termékek. Nem innen fognak senkit felfedezni a potenciáis ügyfelek.

Az ilyen sokadvonalbeli oldalak közel nulla költségvetésből működnek ideig-óráig. A legtöbb nem éli meg az egy évet sem.

(tudom, oda lehet írni hogy de csodák mindig előfordulnak)

Más kérdés a mások esküvői portfoliójával házaló ál-fotósok esete. Fotóst kereső párok talán elég könnyen észrevehetik, ha valaki egy házibarkácsolt, nagybetűs gagyi oldalon feltűnően jó képeket tesz közzé. Nekem legalábbis mindegyik ilyen oldalról ordított a hamisítás.

Online fotómegosztás mellett elkötelezett fotósként azt mondom: aki nem szeretné hogy a képei bárhol feltűnjenek a neten, az ne tegyek őket a netre. Az ízléses vízjel használata még határeset, de az sem garancia a lopások ellen.

Ha valaki a fotózás és megosztás szeretete miatt tölti fel a képeit, ne törődjön vele ha lopják őket. Fogja fel elismerésnek. Bármilyen más ellenszolgáltatást úgysem kapna értük. (szar ügy, de ez van)

Aki így akar -  nem is tudom - híres lenni, az inkább abba gondoljon bele, hogy a jó minőségű képeivel a fizetős megrendelések ellen dolgozik, maga tartja fenn a rendszert ami ellen reklamál.

Ha megélhetési célokból, akkor rakjon össze egy portfoliót, reklámozza magát. Így fog ügyfeleket találni, nem xyportálon felhasznált képei alatti képalákból.

update: A csoport tagja közt van olyan is, aki szerint a beállításokat, pózokat és a retusálási technikákat is lopják. Na ez ellen vegyük fel a harcot! De előbb elmegyek és levédetem a f1/2000 F2.8 ISO200-t együttes használatát, valamint a kézenfogva sétálás erdőben c. pózt.

Lightroom munkafolyamat - Rendszerezés

A szeptemberi két esküvő sokmindenre megtanított. Az első dolog, hogy nem optimálisan rendszereztem eddig a fotóimat Lightroomban. Kitaláltam egy sokkal átláthatóbb rendszert, hogy a ltrm virtuális mappáiban és intézőből is könnyebben átláthatók maradjanak az  anyagok.

!Figyelem! A bejegyzés teljesen érdektelen mindenkinek, aki nem használ Lightroomot, vagy hasonló képrendszerező szoftvert. Lightroom userek számára viszont nyomokban mogyorót tartalmazhat.

Mit vegyünk az új 35mm 1.4 Nikon helyett?

Egy Fuji X100-ast.

Lassan egy hetes hír, hogy a Fuji bejelentette a hibrid keresős, ~35mm ekviv. fixis gépét, az X100-at. Elég csak ránézni a termék fotóira és az emberből rögtön kikívánkozik az az egy szó, ami általában vásárláshoz szokott vezetni: KELL.

Nekem legalábbis kellene egy ilyen gép. Ezt vinném magammal utácra, sörözni, turistáskodni, kirándulni - mindig amikor nem a nyolc kilós táskát akarom cipelni. Valamelyik nap előjött egy beszélgetés során az új 35mm 1.4 Nikon obi és a horror ára, most azt mondom ez a gép inkább megérné a pénzét ahelyett.

Ha lehet hinni a pletykáknak ~500e HUF körüli összegért jut majd el Európába, ami elérhetővé tehetné azok számára is, akik egy Leicáért sóvárognak hosszú évek óta.

Ha a többi pletyka is hihető, 2011 elején kerül piacra. Abban az évben is pont akkor van szülinapom. Ha valaki szeretne meglepni, kezdje el a Japán ismerőseit hívogatni, hogy mihamarabb elhozhassa nekem.

Ötmilliárd Flickr fotó, azabaj?

Alaposan megosztotta a fotós közösségeket a hír, hogy flickrre valaki feltöltötte az ötmilliárdodik fotót. Szakmai blogok szomorúan veszik tudomásul, hogy percenként háromezer új kép kerül feltöltésre, elönt minket a mocsok, szépen lassan megfulladunk az igénytelenség sártengerében.

Biztos ez? -Hosszú post a kattintás után

Honnan tudhatjuk, hogy profi fotóssal állunk szemben?

Nevettem. aztmondja:

1. Szigetelőszalag: Egy igazi profi nem adja szervízbe a felszerelését. Ha kicsit megreped a váz vagy az objektív, semmi gond. Össze lehet ragasztani - és ha működik, minek cserélni?
-pipa

2. Nehézkes mozgás: Fotóstáska = fényképezőgép + 6 lencse + laptop + vakuk + kábelek.
-pipa

3. A hűtő tojástartójában még mindig filmek sorazkonak.
-Ezt buktam

4. A stock szót nem raktárkészletnek fordítja angolról. - Említésére szélsőséges érzelmeket lehet kiváltani belőle, az abszolút támogatástól a teljes elutasításig.
-pipa

5. Öltözködés: Mindenkin  a színes ruhákat, apró részleteket keresi és kéri számon, ruhásszekrényében végignézve viszont csak szürke és fekete ruhákat találni. Azok is mind kopottak már.
-pipa.

6. Felszerelésének értéke és az autójának árkategóriája közötti fordított arányosság:  Ennél a pontnál visszakanyarodhatunk a ketteshez,és megkapjuk az egyértelmű választ. -pipa

7. 25 felett is hátrafele hordja a baseball sapkát: Azok az állóképek, ugye.
-Buktam (24)

8. Jógamestereket megszégyenítő pozíciók: Guggolva, fekve, fejenállva vagy kerítésről lógva, a jó képnek el kell készülnie.
-pipa

Viszont hogy valóban miről ismerhető fel, azt talán ebben a videóban mutatja jól be Joel Meyerowitz:

Leginkább arról, hogy nem ismered fel

Fotózzunk Atombombát!

Nukleáris fegyverek tesztelésének megörökítése céljából keresünk megbízható operatőröket. Érdeklődni a következő telefonszámon, illetve személyesen a legközelebbi Uncle Samnél.

Ma már talán kevesen vállalnák el az állást, 1947-ben azonban 250 fős stábot toborzott az amerikai hadsereg a legnagyobb hollywoodi filmstúdióktól, az atombombák tesztjeinek dokumentálásához. Az '50-es években a hadsereg által üzemeltetett Lookout Mountain studió egymaga annyi anyagot dolgozott fel, mint amennyit közben a teljes hollywoodi filmipar. Közel 6.500 film, ugyanabban a témában.

A különbség, hogy míg a hollywoodi filmeket megismerte a világ, a hadsereg anyagairól 1997-ig nem is lehetett hallani. Készítőinek - Atomic Filmmakers stáb - kilétét nagyobb titok övezte, mint a bombákat fejlesztő tudósok személyét.

 Bill Clinton elnöksége alatt kezdték el nyilvánosságra hozni a felszíni és légköri tesztekről készült felvételeket, az újrafeldolgozás a Bush adminisztráció alatt szakadt meg 2001-ben, a terrortámadások után.

A felvételek dokumentáció mellett főleg tudományos célokat szolgáltak. Segítségükkel pontosabban lehetett előre tervezni a bombák által elérni kívánt hatást, tanulmányozni a robbanás során keletkező lökéshullámokat és a detonáció egyéb hatásait. Néhány felvétel a mai a napig is titkosított, a bombák alakja és mérete ugyanis tervezési titkokat fedhet fel.

Cool guys don't look at explosions

A operatőrök kezdetben alig néhány kilométerre állították fel a kamerákat a robbanás középpontjától, hagyományos módszerekkel, egyszerű védőruhában filmeztek. Beszámolóik szerint a lökéshullámok többször is fellökték őket a felszereléssel együtt, a filmet pedig könnyen tönkretehette az erős fény és a robbanás ereje. A kamerákat már a detonáció előtt el kellett indítani, a robbanás által keletkezett fizikai hatások alatt alig tudták kezelni az eszközöket.

A bombákkal együtt a filmes technika is fejlődött: a hidrogén bombákat már 30km-ről filmezték, speciális bunkerekből és repülőgépekről (ami szintén kevésnek bizonyult néhány esetben).

A filmezésre használt technika jóval meghaladta a kor hollywoodi eszköztárát. Az robbanások felvételére fejlesztett kiegészítők csak évekkel később jelentek meg polgári használatban: Speciális szűrők, por és ütésálló vázak, repülőgépre szerelhető kamerarendszerek, fejlett vetítőgépek, extrém lassított felvételekre képes felvevők - csak néhány dolog amit a filmgyártás az atombombák tesztelésének is köszönhet.

1963-ig dokumentálták az összes atomrobbantást földön, vizen és levegőben, ezután munka nélkül maradt a filmes stáb nagy része. Ebben az évben írták alá az atomhatalmak azt a rendeletet, mely megtiltotta a felszíni robbantásokat, így azok a föld alatt folytatódtak tovább.

1997-ben az első filmek nyilvánosságra hozatala utána az AFI (amerikai film intézet) kitüntette a Atomic Filmmakers még élő tagjait. Azt a néhány tucat embert, aki nem rákban halt meg az évek során.

Az operatőrök közül a 75-éves George Yoshitake adott nemrég interjút a New York Times-nak. Az audio slideshow mellett néhány lenyűgöző fotó is elérhető a robbantásokról a NYTimes interaktív oldalán - az illusztrációnak használt képek is innen vannak.

Ha kíváncsiak vagytok néhány nyilvánosságra hozott videóra, a Nevada Site Office online könyvtárában van pár tucat. Nagyon komoly a korabeli narrátor hangja némelyik alatt.

Atombombás témában pedig írtam én is nemrég, a Hiroshimai bombázás évfordulója alkalmából.

Minimum egy szintlépés

Holnaptól térünk vissza a rendes blogkerékvágásba. A héten belekóstoltam kicsit az esküvő fotózásba. Negyven giga képet, megszámlálhatatlanul sok milliárdnyi pixelt tologattam színesből fekete-fehérbe és vissza.

Rengeteg tapasztalattal járt ez a bruttó ~5 nap munka, amiről mind-mind írni fogok.

Igaz-Hamis történelem, megrendezett sajtófotók I.

A spottr-en ma indult (Fotómanipulációk) sorozat adott ötletet hogy előkotorjam ezt a postot piszkozatok közül. Még nyáron akartam összerakni, az akkor kirobbant Reuters-flottilla ügyről - arról, mivel manipulálhatók a sajtófotók.

Kétrészes írás lesz, az első részben arról, miket csinálhat a fotós terepen a hatás fokozása érdekében, a másodikban pedig a spottr-hez hasonlóan néhány elhíresült képszerkesztői hamisítással.

1. Megrendezett jelenetek

Talán a legenyhébb kategória, mikor a fotós beállítja a modelljét valahol. Szinte minden nap előfordulnak a napi sajtóban ilyen képek, elég egy beállított interjú fotóra, vagy bármilyen közelképre gondolni, ahol az alany tud a fotós jelenlétéről, néhány centi választja el őket egymástól. Ilyenkor a fotós jelenléte önmagában is befolyásoló tényező, pláne ha apró utasításokat is ad az illetőnek.

Ennek is vannak fokozatai: Szerintem belefér, ha megkérek valakit, hogy álljon arrébb egy lépést, vagy nézzen felém ha előtte állok, vagy csinálja tovább amit csinál még egy kép erejéig. A fenti képen a szappanbuborékot fújó lányt kértem meg, hogy fújjon még egy adag buborékot a kép kedvéért (már épp befejezte mikor észrevettem). Ez lett belőle.

 Az viszont már nem férne bele, hogy egy álló embert arra kérjek hogy üljön le, vagy forduljon meg.

Elesett a spanyol katona, de felkelt

Capa óta sejthejük, hogy a történelem nem mindig biztosan úgy történt, ahogy azt a fotóriporter megörökítette. A klasszikusnak számító Spanyol katona fotója, amiről a mai napig nem tudni biztosan hogy megtörtént eseményt ábrázol, vagy Capa rendezte a jelenetet egy napsütéses délutánon.

Itt van ugye a másik két kép, ahol a fegyver elvileg nem így esett volna el a katonával, és a harmadik kép, amelyik szintén ellentmondhat a fizika aktuális törvényeinek. Baj van a helyszínnel is, ugyanis a kérdéses területtől 50km-re volt a frontvonal (már ha a tényleg ott készült a kép ahol sejtik, és ahol azt Capa állította).

A vita a képek valóságtartalmáról nem véletlenül tart évtizedek óta, nem is én fogok igazságot tenni benne. Annyi biztos, hogy az állítólagos negatív állítólagos utoló kockáján a katonák elég boldognak tűnnek, egyikük pedig nagyon hasonlít arra az emberre, akiről az ikonikus fotó készült:

Mentőből áldozat

A New York Times fotósa kevesellhette az akciót, amit az égő romokban menteni próbáló férfiak látványa nyújtott, ezért az egyikük tisztázatlan körülmények között hirtelen a romok alá került, és már társainak kellett kibogoznia testét a törmelék alól. A rövidnadrágos srác, zöld sapkában:

A fotóst a botrány után felelősségre vonták, azt nyilatkozta a férfi megbotlott és a romok alá esett, ezért kellett társainak kisegíteni.

Green Helmet Guy Libanonban

Az egyik legnagyobb port kavart és a történelem egyik legegyértelműbb ilyen típusú manipulációja a libanoni háborúk idején fotózott Green Helmet Guy. Az Eureferendum blogon egy hétrészes tényfeltáró anyagot olvashattok az emberről, aki mindenféle romokból alól mentett ki halott gyerekeket '96-ban.

A képeket külön-külön felhasználva nem tűnik fel semmi szokatlan, a teljes sorozat viszont arról árulkodik, hogy a romok alól kiemelt gyereket legalább egyszer visszatemették! a fotó kedvéért, és a halottaskocsihoz is indokolatlanul hosszú úton jutott el a mentőalakulat.

    

Az eset akkor lepleződött le végképp, amikor egy másik forgatócsoport filmre vette, ahogy az emberünk a hordágyon lévő halottat visszaviszi az útra a mentőautóból, majd a kamerák kedvéért újra felemelik és kocsira teszik (a videó már nem elérhető youtubeon).

2. Átrendezett helyszínek

Nem csak embereket, sokszor tárgyakat is arrébb lehet (vagy nem lehet) tenni a jobb kép érdekében. Ilyet is viszonylag gyakran látni. Sokszor így kerülnek a plüssállatok és gyerekjátékok a lerombolt házak maradványai közé. Fokozatosság itt is ugyanúgy érvényesül mint az előző példák esetében.

Ezt a bibliát például egy belvárosi zsinagógában fotóztam le. Eredetileg a kis fiókban volt az imapadban, de ahogy megfordultam, véletlenül levertem a táskámmal és így esett a pad ülőrészére. Esés közben kinyílt, és kiesett belőle egy lap. Ha már így alakult, csináltam róla egy képet is mielőtt visszatettem, de a fotót ettől még felhasználtam illsztrációnak a sorozathoz. Hamisítottam ezzel?

Talán annyira nem, mint amikor a lerombolt városrészekben mikiegérrel és társaival próbálják szívszorítóbbá tenni a látványt:

3. Átdátumozott fotók, valótlan képaláírások

Lehet a szerkesztők figyelmetlensége, de szándékos megvezetés is, ha ugyanaz a helyszín többször előkerül egy hírügynökség kínálatában, csak éppen más esemény kapcsán és új szereplőkkel a kép melletti magyarázó szövegben. Így fordulhatott elő, hogy a folyamatos bombázás alatt álló városkát ugyanazokkal a romokkal illusztrálták:

A frissen lebombázott épület 2006. augusztus 6-án:

... és július 24-én:

Mondhatnánk rá, hogy háborús övezetben nem takarítják el tíz nap alatt a romokat, ez valószínű is. Elképzelhető, hogy a július 24-én lebombázott épület törmelékei egy darabig nem mennek sehova, de nézzük meg a harmadik felvételt, ami július 18-án készült. A képaláírása szerint egy fotós épp a néhány napja lebombázott épület romjait fotózza:

ismerős?

A legpechesebb háztulajdonos

Hamis képaláírásokat lehet kombinálni megrendezett eseményekkel is. A képen látható nő négyszer is megsiratja a házát:

 július 22-én a Reutersnek:

bár ekkor már elvesztett egy házat korábban is:

 augusztus 5-én az AP-nek:

végül augusztus 19-én ismét egy ingatlannal szegényebben, de új ruhában

Vagy a címlapfotó esete, ahol a lelőtt izraeli vadászgép feletti dombon pózol egy libanoni fegyveres. A képaláírás szerint a lezuhant repülő robbanása nyomán keletkezett tűz, viszont egy másik fotón egyértelműen látszik, hogy csak egy szeméttelepen égetik a hulladékot:

Bár a példák nagy része az elmúlt évtized elejéből származik, nem szabad azt hinni, hogy azóta nem történnek hasonló esetek. A módszerek a mai napig élnek a fotóriporterek napi rutinjában, érdemes egészséges kétkedéssel fogadni az aktuális konfliktusokból érkező képes tudósításokat.