Prágai képek, új objektív

Prágában voltam egy hosszú hétvégére, a képeket odakinn már az új obival csináltam. Négy napig szitált az eső amíg kinnvoltunk és intenzíven söröztünk is, így gyakrabban maradt a szálláson és vagy táskában a cucc, ezért nem született túl sok kép.

Vásárláskor féltem kicsit a 24-70mm(ff) átfogástól DX vázon. Sokan nem szeretik és próbáltak lebeszélni is róla. Nekem nincs vele bajom, sőt. Csak nyerek vele, hiszen nincs más saját obim a 12-24en kívül, egy FF vázra váltás után pedig a tokinát is eladhatom, mert a 24-70en kívül más nem is fog kelleni.

(A 24mm azért valóban szűk lenne, ezért tartom meg alá egyelőre a 12-24-et.)

Az átfogáson kívül semmi megszokni való nincs az obival kapcsolatban. A gyorsaság és pontosság amivel fókuszt talál hamar szerethetővé teszi. Már érzem, hogy tartalmas és hosszú kapcsolat lesz a miénk. Viszont nincs több 'elcsúszott a fókusz' kifogás. Ennek nem örülök, gyakran éltem vele.

Attól az egytől azért félek, hogy 2.8on fog megpenészedni a rekesz hosszú évek múlva, mert még legtágabb álláson is éles képet ad.

a többi kép flickr-en

NASA űrhajósok küzdelme az aperture priorityvel

A ISS legénysége a legutóbbi Discovery küldetés során beújított egy Nikon D3S-t, néhány D2X-et (utóbbit nem értem miért, már a szerkesztőségben is csak porosodnak a szekrényben) és hozzá ~36 Nikon lencsét, 7 SB-800 vakut meg egyéb kiegészítőket, hogy kedvükre fotózhassanak a világűrben.

A napokban jelentette meg a Nikon az első űrhajósok által készített fotókat. Elvileg azt szeretné velük reklámozni a cég, mennyire jól működnek ezek a gépek - még a világűr low-light szituációiban is.

Nem fotóztam még odafenn, de szerintem ezek a képek egyelőre egy kompakttal is nyugodtan készülhettek volna. Mindenesetre szépek. Meg világűr, amit mindannyian szeretünk.








A bökkenő viszont, hogy elfelejtethették kiképezni az űrhajósokat a gépek használatára, illetve ők is lusták voltak alapszintű fotográfiai ismeretekre szert tenni. Legalábbis erről árulkodik az alábbi kép, ahol aperture priority módban, iso200-al, 1/30 záridőn fotózta valamelyik asztronauta a feltehetően ennél azért gyorsabban mozgó témát.

Ha nagyban megnézitek (klikk), nem sok kellett volna egy hibátlan és gyönyörű képhez. Épp annyi, hogy az illető aki a felszerelést a kezében fogja, tudja hogy mit-miért csinál.



Úgyhogy kedves NASA űrhajósok odafenn: kezdjetek el National Geographic fotóskönyvekkel ismerkedni, előfizetni valami fotós magazinra és megnézni egy-két youtube howto videót. Biztos úgysincs jobb dolgotok.

 Szebb képeket akarunk.

Szia afgán lány, helló hetvenmilliárd pixeles panoráma

Furcsa a kapcsolat az elmúlt napok két említésre méltó fotós híre között.

Az egyik hír, hogy a Kodaknál legurult a gyártósorról az utolsó adag Kodachrome film, amivel lezárult egy 74 éves korszak a fotográfia történetében. Steve McCurry-nek ajánlotta a cég a slideokat, a National Geographicnak készül(t) rá anyag.

A témáról annyit tudni, hogy New Yorkban és Indiában készül a sorozat, azokon a helyszíneken, ahol McCurry a Kodachrome érában dolgozott. (Tudjátok, McCurry: Afgán lány, stb)

Külön vicces a történetben, hogy az utolsó tekercsnél McCurry is digitális gépet használt az expó beállításhoz, aztán lőtte a képet a slide film-re is. Ezen csak az ütközzön meg, aki nem így cselekedne hasonló helyzetben.

A másik hír: a János hegyen készült a világ legnagyobb panorámafotója és a világ legnagyobb fotója, a hetvenmilliárd pixelből álló körpanoráma. A spottr jókat ír róla - werk képekkel, howtoval. Érdemes elolvasni meg megnézegetni a panorámát is a hivatalos oldalán. Én például szerintem látom a házunk tetejét is. Érdekes.

Ha a két hírt nem egyszerre olvasom, valószínűleg eszembe sem jutott volna elgondolkodni ezen, így viszont menthetetlenül is: Tényleg korszakok zárulnak le és nyílnak teljesen újak, még ha ez nem is egy nobel díjat érdemlő felismerés, meg nem is újdonság.

Amíg az afgán lány portréja 25 év alatt év alatt nem egy generáció emlékezetébe örökre belevésődött, körbejárta a világot, halhatatlan ikonná vált pusztán a kép erejével, addig a csúcstechnikával készülő és mérnöki precizitást igénylő milliárdpixeles panorámafotó hírét néhány héten belül a szakmán és a rajongóin kívül valószínűleg mindenki elfelejti.

Rosszabb esetben valahol, valaki más pár kilóméterrel arrébb le is pipálja.

Belegondolni ebbe és folytatva a gondolatmenetet azt hiszem magától felvetődik minden kérdés, ami csak az elmúlt évtizedben felvetődött a fotográfiában, újrajátszható velük minden vita ami a fotós közösségeket foglalkoztatja.

 Hogy mik ezek a kérdések és mik rájuk a válaszok, mindenki döntse el magában. Nem vagyok a parttalan viták híve.