Ötmilliárd Flickr fotó, azabaj?

Alaposan megosztotta a fotós közösségeket a hír, hogy flickrre valaki feltöltötte az ötmilliárdodik fotót. Szakmai blogok szomorúan veszik tudomásul, hogy percenként háromezer új kép kerül feltöltésre, elönt minket a mocsok, szépen lassan megfulladunk az igénytelenség sártengerében.

Biztos ez? -Hosszú post a kattintás után

Honnan tudhatjuk, hogy profi fotóssal állunk szemben?

Nevettem. aztmondja:

1. Szigetelőszalag: Egy igazi profi nem adja szervízbe a felszerelését. Ha kicsit megreped a váz vagy az objektív, semmi gond. Össze lehet ragasztani - és ha működik, minek cserélni?
-pipa

2. Nehézkes mozgás: Fotóstáska = fényképezőgép + 6 lencse + laptop + vakuk + kábelek.
-pipa

3. A hűtő tojástartójában még mindig filmek sorazkonak.
-Ezt buktam

4. A stock szót nem raktárkészletnek fordítja angolról. - Említésére szélsőséges érzelmeket lehet kiváltani belőle, az abszolút támogatástól a teljes elutasításig.
-pipa

5. Öltözködés: Mindenkin  a színes ruhákat, apró részleteket keresi és kéri számon, ruhásszekrényében végignézve viszont csak szürke és fekete ruhákat találni. Azok is mind kopottak már.
-pipa.

6. Felszerelésének értéke és az autójának árkategóriája közötti fordított arányosság:  Ennél a pontnál visszakanyarodhatunk a ketteshez,és megkapjuk az egyértelmű választ. -pipa

7. 25 felett is hátrafele hordja a baseball sapkát: Azok az állóképek, ugye.
-Buktam (24)

8. Jógamestereket megszégyenítő pozíciók: Guggolva, fekve, fejenállva vagy kerítésről lógva, a jó képnek el kell készülnie.
-pipa

Viszont hogy valóban miről ismerhető fel, azt talán ebben a videóban mutatja jól be Joel Meyerowitz:

Leginkább arról, hogy nem ismered fel

Fotózzunk Atombombát!

Nukleáris fegyverek tesztelésének megörökítése céljából keresünk megbízható operatőröket. Érdeklődni a következő telefonszámon, illetve személyesen a legközelebbi Uncle Samnél.

Ma már talán kevesen vállalnák el az állást, 1947-ben azonban 250 fős stábot toborzott az amerikai hadsereg a legnagyobb hollywoodi filmstúdióktól, az atombombák tesztjeinek dokumentálásához. Az '50-es években a hadsereg által üzemeltetett Lookout Mountain studió egymaga annyi anyagot dolgozott fel, mint amennyit közben a teljes hollywoodi filmipar. Közel 6.500 film, ugyanabban a témában.

A különbség, hogy míg a hollywoodi filmeket megismerte a világ, a hadsereg anyagairól 1997-ig nem is lehetett hallani. Készítőinek - Atomic Filmmakers stáb - kilétét nagyobb titok övezte, mint a bombákat fejlesztő tudósok személyét.

 Bill Clinton elnöksége alatt kezdték el nyilvánosságra hozni a felszíni és légköri tesztekről készült felvételeket, az újrafeldolgozás a Bush adminisztráció alatt szakadt meg 2001-ben, a terrortámadások után.

A felvételek dokumentáció mellett főleg tudományos célokat szolgáltak. Segítségükkel pontosabban lehetett előre tervezni a bombák által elérni kívánt hatást, tanulmányozni a robbanás során keletkező lökéshullámokat és a detonáció egyéb hatásait. Néhány felvétel a mai a napig is titkosított, a bombák alakja és mérete ugyanis tervezési titkokat fedhet fel.

Cool guys don't look at explosions

A operatőrök kezdetben alig néhány kilométerre állították fel a kamerákat a robbanás középpontjától, hagyományos módszerekkel, egyszerű védőruhában filmeztek. Beszámolóik szerint a lökéshullámok többször is fellökték őket a felszereléssel együtt, a filmet pedig könnyen tönkretehette az erős fény és a robbanás ereje. A kamerákat már a detonáció előtt el kellett indítani, a robbanás által keletkezett fizikai hatások alatt alig tudták kezelni az eszközöket.

A bombákkal együtt a filmes technika is fejlődött: a hidrogén bombákat már 30km-ről filmezték, speciális bunkerekből és repülőgépekről (ami szintén kevésnek bizonyult néhány esetben).

A filmezésre használt technika jóval meghaladta a kor hollywoodi eszköztárát. Az robbanások felvételére fejlesztett kiegészítők csak évekkel később jelentek meg polgári használatban: Speciális szűrők, por és ütésálló vázak, repülőgépre szerelhető kamerarendszerek, fejlett vetítőgépek, extrém lassított felvételekre képes felvevők - csak néhány dolog amit a filmgyártás az atombombák tesztelésének is köszönhet.

1963-ig dokumentálták az összes atomrobbantást földön, vizen és levegőben, ezután munka nélkül maradt a filmes stáb nagy része. Ebben az évben írták alá az atomhatalmak azt a rendeletet, mely megtiltotta a felszíni robbantásokat, így azok a föld alatt folytatódtak tovább.

1997-ben az első filmek nyilvánosságra hozatala utána az AFI (amerikai film intézet) kitüntette a Atomic Filmmakers még élő tagjait. Azt a néhány tucat embert, aki nem rákban halt meg az évek során.

Az operatőrök közül a 75-éves George Yoshitake adott nemrég interjút a New York Times-nak. Az audio slideshow mellett néhány lenyűgöző fotó is elérhető a robbantásokról a NYTimes interaktív oldalán - az illusztrációnak használt képek is innen vannak.

Ha kíváncsiak vagytok néhány nyilvánosságra hozott videóra, a Nevada Site Office online könyvtárában van pár tucat. Nagyon komoly a korabeli narrátor hangja némelyik alatt.

Atombombás témában pedig írtam én is nemrég, a Hiroshimai bombázás évfordulója alkalmából.

Minimum egy szintlépés

Holnaptól térünk vissza a rendes blogkerékvágásba. A héten belekóstoltam kicsit az esküvő fotózásba. Negyven giga képet, megszámlálhatatlanul sok milliárdnyi pixelt tologattam színesből fekete-fehérbe és vissza.

Rengeteg tapasztalattal járt ez a bruttó ~5 nap munka, amiről mind-mind írni fogok.